Smith Workout

Sport. Egészség. Önbizalom.

Itt a tavasz, méregtelenítésre fel…vagy mégsem?

2017. március 06. 17:21 - smithworkout

Szeretem a tavaszt. Az első erősebb napsugarak hatására mindenki kibújik az otthonából, elkezd kertészkedni, az udvart rendbe tenni, a bátrak még futni, biciklizni is kimerészkednek. Szombaton én is kint edzettem a szabadban, ami semmihez sem fogható érzéssel töltött el. Ezért szeretem a tavaszt. Na, meg azért is, mert hamarosan jönnek a friss, ízletes zöldségek és gyümölcsök, amik csodás alapját képezhetik az ételeinknek.

piac_logoval.jpg

A tavasz azonban sokak számára megkongat egy vészharangot, már csak pár hónap és itt a nyár, el kell kezdeni fogyókúrázni, nagyon odafigyelni, fejvesztve edzeni, de mindenek előtt, hogy könnyebben beinduljon a fogyás, el kell kezdeni méregteleníteni. A méregtelenítést sokan arra használják, hogy az elmúlt időszakban felhalmozott „mérgeket” kiürítsék a szervezetükből, hogy „megtisztuljanak”. Nem állítom, hogy egy-egy alkalommal egy gyümölcs-zöldség nap sok folyadék fogyasztása mellett nem tesz jót. Néha valóban érezhetjük szükségét annak, hogy egy kicsit könnyítsünk az étkezésünkön, és egy nappal nem tehetünk kárt magunkban. Azonban az interneten százával megtalálható méregtelenítő kúrákat, kapszulákat, tapaszokat nem ajánlanám. Amennyiben valaki ismeri a szervezete működését könnyen rájöhet, hogy az mindent megold, nem beszélve arról, hogy ha valóban méreg halmozódna fel a szervezetünkben, az az élettel összeegyeztethetetlen volna.

A méregtelenítést sokan arra használják, hogy az elmúlt időszakban felhalmozott „mérgeket” kiürítsék a szervezetükből, hogy „megtisztuljanak”.

A testünk a leghatékonyabb méregtelenítő.

A méregtelenítés gyakorlatilag a szervezet számára nem szükséges anyagok kiürítését jelenti. A testünk csodálatosan ellátja ezt a feladatot. Nézzük rögtön a „kültakarónkat”, a bőrünket. A bőrünkön és valójában a verejtékezésen keresztül számos olyan vegyülettől megszabadulhatunk, amelyek a szervezetünk számára nem szükségesek. Második méregtelenítő szervünk a vesénk, amely a kiválasztó szervrendszer része. A kiválasztó szervrendszer elnevezés már utal arra, hogy bizonyos (oda nem illő) anyagok kiválasztásra kerülnek. A veséken a teljes vérmennyiségünk többször is áthalad a nap folyamán, amely során a vese 180 l vizet és benne oldott anyagokat szűr ki a vérből. (A vérben a sejtjeink által termelt kémiai salakanyagok felhalmozódását akadályozza meg ezzel a funkcióval a szervezetünk.) Ebből a 180 l-ből a vízvisszaszívás miatt azonban körülbelül 1,5 l lesz az a mennyiség, amely vizelet formájában ürül. A kémiai salakanyagokon kívül a vesék kiszűrik a feleslegben lévő folyadék mennyiséget és az elfogyasztott táplálékokból származó salakanyagokat. (Példa: Rövid időn belül elfogyasztunk 1 l folyadékot, mehetünk 2 percenként pisilni, mert az ügyes kis vesénk dolgozik és kidobja, ami nem fontos neki, vagy túl soknak érzi.)
Harmadikként ott a májunk, amely talán a legismertebb méregtelenítő funkciójáról. A májunkba a szívből és a bélből érkezik vér. A bélbe a megemésztett táplálék érkezik, és itt szívódik fel. A tápanyagok alkotóelemeinek felszívódása a beleket behálózó kis ereken keresztül történik. Az erek által májba szállított tápanyagokat, salakanyagokat és baktériumokat a pedig máj átalakítja, tovább bontja.

Most, hogy már ismerjük, miként működnek a méregtelenítő szerveink, úgy érzem nem kérdés, hogy szükségünk van-e méregtelenítésre.

Méregtelenítés alatt én valójában egy könnyedebb egészséges étkezést javasolnék főleg a téli nehéz ételek után.
- Az első és legfontosabb, hogy együnk többször keveset, ez azt jelenti, hogy az eddig elfogyasztott ételeink ¾-ét, felét próbáljuk megenni, hiszen hamarosan érkezik a következő finomság.
- Reggelizzünk teljeskiőrlésű kenyeret, finom sonkával, light sajttal, vagy egy gyümölcsökkel színesített zabkását
- Kerüljön minden nap legalább 3 alkalommal friss zöldség a tányérunkra (jönnek az ízletes zöldségek!!
)
- Fogyasszunk el naponta 1 pohár natúr joghurtot gyümölcsökkel, vagy kefírt 2-3 szem korpovit kekszel/abonettel/puffasztott rizzsel.
- Ebédeljünk egy szelet finoman elkészített csirkemellet salátával és bulgurral/kölessel/barna rizzsel/stb.
- Esténként fogyasszunk el egy könnyed salátát olívaolajjal meglocsolva, citrommal ízesítve önmagában, vagy sült csirkemell kockákkal esetleg quinoával, kölessel, vagy 1-2 szelet teljeskiőrlésű pirítóssal feldobhatunk.

Természetesen a folyadékról se feledkezzünk meg a nap folyamán, naponta 2 l víz épp megfelelő! A reggelihez 100%-gyümölcslé, egy bögre tej/tejeskávé/kakaó, napközben tea, vagy limonádé szintén megfelelő választás lehet a folyadékpótlásra.

Már másnap érezni fogjuk a változást, mert törődtünk magunkkal.
Ugye nem is hangzik olyan szörnyen?

Méregtelenítés receptünk:

  • Együnk többször kevesebbet
  • Minden nap legalább háromszor fogyasszunk friss zöldségeket!
  • Napi egy pohár natúr joghurt/kefír
  • Könnyű ebéd: csirkemell salátával és bulgurral/kölessel/barna rizzsel/stb.
  • Vacsorára könnyed saláta
  • Napi 2 l folyadékbevitél
  • Az interneten megvásárolható méregtelenítő kúrákat, kapszulákat, tapaszokat kerüljük.

- Dana

img_2189.jpg

A végére egy kis ajánló a holnap egészséges ébredéshez: Egészséges reggeli variációk á lá Puding's Kitchen Stories.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://smithworkout.blog.hu/api/trackback/id/tr2012317703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása